SzívHang Kórus

A SzívHang Kórus 2001-ben vegyeskarként alakult, a Fejér megyei Bodajkon, egyházi felhívásra. Alapító tagja, s azóta is karnagya, Kovácsné Nagy Márta. 2006-óta egyesületként működünk. Célunk a zene szeretetének továbbadása, a kultúra terjesztése.

Kórusunk jelenleg 20 tagból áll. A férfiak hárman vannak csupán.

Nagyon szeretünk énekelni, elég sok meghívást kapunk, de szívesen vállalunk újabbakat.

Minden évben rendezünk farsangi bált, januárban vagy február elején. Nagyon jó hangulatú, hangversennyel egybekötött és sok mókával tarkított együtt lét szokott lenni.

Május hónapban van a születésnapi koncertünk. Októberben a "Zene napja" kapcsán énekelünk - s hívunk meg más szereplőket is - decemberben pedig adventi illetve karácsonyi koncertekre kerül sor.

A fentiek az állandó rendezvényeink, az év folyamán azonban még sok helyre hívnak minket, hogy a különböző rendezvényeket színesítsük a mi repertoárunkban szereplő művekkel.

Felléptünk már egyházi ünnepeken - természetesen egyházi művekkel - fesztiválokon, nemzeti ünnepek megemlékezésein.

Fontosak számunkra az emberi kapcsolatok, ezért rendezvényeink után a közönség soraiban lévőket is meg szoktuk vendégelni, magunk sütötte "költeményekkel", szeretetlakoma keretében. Ilyenkor jót beszélgetünk, eszünk, iszunk, egyszóval jól érezzük magunkat.

Szeretettel ápoljuk az évek során kialakult, barátsággá szövődött kórus kapcsolatainkat. Határontúli és hazai zenebarátainkkal kölcsönösen látogatjuk egymást, szervezünk programokat az együttléthez, ünnepléshez.




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. SATVEDA

► IGAZTUDÁS

sadvidya.hupont.hu

2. Sztárok Oldalai

► Miley Cyrus, Hannah Montana, Justin Bieber, Avril Lavigne, Selena Gomez, Hilary Duff, Beyonce, Shakira, Leonardo Dicaprio, H2O Sellőmesék, Ashley Tisdale, Demi Lovato

sztar-oldalak.hupont.hu

3. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199,

szervizkozpont.hupont.hu

4. Szervezetfejlesztés Mesterfokon!

► Kasza Tamás összesen 25 éve a szervezetfejlesztés területén mozog. Új könyve több mint ezer vállalkozót segített, hogy megértsék a szervezetfejlesztés sorrendjét, és pontos alkalmazását.

szervezetfejlesztes.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

4. Eredetiségvizsgálat Kft. Tel.:06-70-363-32-17, 1135 Bp. Tahi u 87.

► Előzetes bejelentkezés esetén akár fél órán belül elkészítjük eredetiségvizsgálatát. Tel.: 06-1-788-29-74, 06-1-349-66-79, 06-70-363-32-17. Nyitvatartásunk: H-P.: 07-16-ig

eredetvizsga.hupont.hu

5. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

6. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

7. LÁSZLÓ MADÁRKERT

► "Amíg meg nem tapasztaltuk milyen szeretni egy állatot,lelkünk egy része mélyen alszik" Anatole France

laszlo-madarkert.hupont.hu

8. Rab Vendégház Harkány!

► Gyógyfürdő és Gyógyfürdőkórház közvetlen szembe, WIFI☝️

harkany-weekend.hupont.hu

9. MAGYAR ÉTTEREM LONDON

► Tel.: 078-7321-7675 e-mail: magyarizek@gmail.com NYITVA:......... minden nap 12h-22h

magyaretteremlondonban.hupont.hu

10. KÖSZÖNTJÜK AZ INGATLANOS WEBOLDALUNKON

► Ingatlan közvetítés közvetítői jutalék nélkül.

ingatlanos.hupont.hu

11. Trendek amik megváltoztatják a világot!

► Nincsen honlapod? Esetleg elavult már? Vagy Ellopták? Nem probléma Cudi Webdesign megcsinálja helyetted a sok pénz hozó weblapot!

czviktor.hupont.hu

12. Frühwald-Jamina SE

► Üdvözöllek a weboldalunkon

jaminase.hupont.hu

13. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

dolgozat.hupont.hu

14. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

15. Illóolajok hatásai és használatuk

► Ezen a honlapon megtalálható az illóolajok használatáról és hatásairól szóló leírás

illoolaj.hupont.hu

16. ACPC actual personal computer shop

► Számítástechnikai , Digitális fotó, Audio-vizuális Termékek Webáruháza

acpc.hupont.hu

17. A LEGJOBB DESZKÁS HONLAP :D

► itt mindent meg tutsz a deszkáról, sok deszkás trrükröl olvashatsz és millió fénképeket nézhetsz ;D

coolgordeszka.hupont.hu

18. Kézzel festett fatermékek, dekorációs falfestés ,henna,csillám,arcfestés

► Kézzel készített,festett, egyedi, fa és üveg használati és dísztárgyak,játékok,egyedi megrendeléseket is vállalok, gyerekszobák dekoratív festése.Henna,csillámtetoválás ,arcfestés. Elérhetőségeim: bosziagi4@gmail.com, 30 476 0608

bosziagi.hupont.hu

19. Festés Szigetelés Gipszkarton szerelés Szárazépítészet

► E-mail: festesesszigeteles@gmail.com Tel: +36 70 369 1614

szigetelesesfestes.hupont.hu

20. Légvár bérlés,lufibohóc, arcfestés népi játszóház rendezvényekre!

► Légvár kölcsönzés,arcfestés,lufihajtogatás,kézműves játszóház Csopakról kedvező árakon.Családoknak,óvodáknak iskoláknak nagy kedvezmények!Tekintse meg képeinket,vegye fel velünk a kapcsolatot!www.legvar.net

legvar.hupont.hu

21. Házikertek építése és gondozása

► A kertészet világának közérthető bemutatása, növények gondozásához tanácsadás

kertepites.hupont.hu

22. Aszfaltozás, Mart-Aszfaltozás kátyúzás Garanciával Országosan kedvező áron

► Aszfaltozás, útépítés, kátyúzás, öntött aszfaltozás cégeknek, önkormányzatnak, magánszemélyeknek egyaránt. Tel. 0630/9391033!!Baranya megye Bács-Kiskun megye Békés megye Borsod-Abaúj-Zemplén megye Csongrád megye Fejér megye Győr-Moson-Sopr Pest megye

garancia-aszfalt.hupont.hu

23. Kucsera és Fia Fuvarozó Szolgáltató Kft.

► Fuvarvállalást vállalunk önrakodós tehergépkocsikkal, iroda és őr, valamint raktárkonténereket bérbeadunk. Gépi földmunkákat vállalunk forgó-kotró rakodógépeinkkel.

fuvarvallalas.hupont.hu

24. Furgon bérlés, furgon kölcsönzés már napi 6000,-Ft

► Furgon bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Dobozos furgon már napi 6.000,-Ft. TUTI ár. Béreld ki még ma!

furgonberles.hupont.hu

25. Tiszacsege Üdülő

► Alapítványunk Tiszacsegén táborhelyet üzemeltet közvetlenül a Tisza partján. Az épület három szobából étkezőből teljesen felszerelt konyhából, valamint, nemenkénti WC és fürdőszobából illetve egy, egy légterű tetőtérből áll.

viziturazok.hupont.hu

26. Víz-, gáz- és központi fűtés szerelés

► Asztalos József vállalkozó, Tel: +36309455569 email: aszti@mail.opticon.hu

vizszerviz.hupont.hu

27. Minou Ballet Táncstúdió - balett, balettgimnasztika, stretching mindenkinek

► TÁNC MINDENKINEK. A XXII. Kerületben - Klasszikus és modern balett, gimnasztika és stretching. Kezdőtől a középhaladóig.

cdbalettiskola.hupont.hu

28. Refero Bau építőipari és ingatlanforgalmazó kft

► "Minőség előtérbe helyezve!"

refero.hupont.hu

29. Szállás Mályi-Tó Tavírózsa Üdülőház!

► Észak-magyarországon, Borsod Megyében, Miskolc környékén, Mályi tóparton, Magánszálláshely, Zöld övezetben, Üdülőövezet, Csendes helyen várja leendő vendégeit.

malyiszallas.hupont.hu

30. Csóka Tamás honlapja

► Itt mindent megtudhatsz rólam és kicsiny falumról, Pósfáról.

csokatamas.hupont.hu

31. H3R3~nT klán oldala

► Cs 1.6 4ever

herent.hupont.hu

32. Friss hírek

► Friss infók minden telefonról

epictelefonok.hupont.hu

33. Férfi escort hölgyeknek

► Teljesen diszkrét, meghitt vacsora, beszélgetés, kíséret, férfi escort, masszázs vagy akár egy csodálatos éjszaka

diszkretferf.hupont.hu

34. SIMILIS SIMILE GAUDET

► similitudinem avis habebat, quae hungarice turul dicitur, in capite cum corona koronás fejű madár volt ábrázolva, melyet magyarul turulnak hívnak

similis.hupont.hu

35. Visszér kezelés

► Visszér kezelés, szkleroterápia

visszer.hupont.hu

36. Tatabánya tüzifa árak tüzifa szén eladó

► diószén daraszén komárom-esztergom megye,fejér megye

tuzifa-szen.hupont.hu

37. Tetők, faház, rönkház, tetőtér, bádogos, teto.hupont.hu

► Vállalkozásunk 10 éve készít tetőket, tetőtereket, fedve, bádogozva. A tapasztalatunk garancia a jó minőségre, gyors kivitelezésre. Tető, rönkház, tetőtér beépítés, bádogozás, Bramac-Tondach fedések.

teto.hupont.hu

38. Lépj be a mostani MMORPG-játékok,és Fantasy filmek világába

► Olvasd el a Metin, a Hero Online, Florensia, DOMO és még sok-sok más MMORPG leírását és TÖLTSD is le INGYEN

adventure.hupont.hu

39. MEDICOPTER 117 - A légimentők

► Ez az izgalmas német filmsorozat két légimentős csapat hétköznapi bevetéseiről szól.

medicopter.hupont.hu

40. szén árak szén eladó diószén daraszén koksz

► tatabánya és 40 km körzetén belül + székesfehérvár győr házhozszállítással

szenrendeles.hupont.hu

41. Az igazi Faldoki! vályogház felújítás,vizes repedezett salétromos épületek

► Az acéllemez nem jó a vályogfalba! Kőműves 06703842651

faldoki.hupont.hu

42. toboz felvásárloknak

► kedves toboz felvásárlok.mindenféle idényi toboz van elado nagy menyiségben. Érdeklödni:balogbarbara713@gmail.com Ott megegyezés alapján könyen megegyezünk

tobozfelvasarloknak.hupont.hu

43. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

csapat.hupont.hu

44. Üzleti angol oktatás

► Business on business

tuckerlang.hupont.hu

45. Szőrmókcsalád

► A szőrmókcsalád egy olyan hely, ahova érdemes egyszer ellátogatni. Aztán ha az ezredik érdekes dolgot olvasod, ott fogod elhatározni, hogy ezentúl többször is ellátogatsz ide.

szormokcsalad.hupont.hu

46. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

balaton-urlaub.hupont.hu

47. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

beckymukorom.hupont.hu

48. bakancsfuzo.hupont.hu

► Bakancs fűzök jelentése

bakancsfuzo.hupont.hu

49. Grafológia, grafológus képzés, pszichológia

► Tanulj Te is grafológusnak!

grafologuserika.hupont.hu

50. Baba- mama tornák városszerte Szányelné Makai Emma sportedzővel

► Jó társaság a mamáknak, és pajtások a babáknak Ha szeretnél egy kicsit erősödni, a szülés után regenerálódni, esetleg pár kilót leadni, mindezt a kicsivel együtt... köztünk a helyed:)

babamamatorna.hupont.hu

51. 1nsane

► www.denpatrik@freemail.hu

insanefun.hupont.hu

52. Tetőtéri ablak bolt és webáruház

► A tetőtéri ablakok és tartozékok a legjobb minőségben.

tetoteriablak.hupont.hu

53. főszereplő

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

aranyat-ero.hupont.hu

54. Medencefűtés

► Medencefűtés napenergiával. Ingyen melegvíz a medencéjébe. Medencefűtés napkollektor segítségével. Fűtse medencéjét, melegítse a medence vízét napenergiával.

medencefutes.hupont.hu

55. Eladó MISKOLCI DACOS tacskókölykök

► Az 1998-óta létező aranykoszorús mestertenyészetben minden létező tacskófajtát megtalál.A színek változatos kavalkádját,mindhárom szőrtipust és mindhárom méretváltozatot.

elado-tacskok.hupont.hu

56. Ignitronok,gyújtógyertyák,amerikai autó fékbetétek

► Ignitronok,thyratronok,gyújtógyertyák,amerikai autó fékbetétek 53ggyula19@freemail.hu +36 30 4941848

ignitronpont.hupont.hu

57. Internet, Munka, Siker

► “Amikor azt mondod: „Feladom", gondolj arra, ilyenkor valaki azt mondja: „Egek micsoda lehetőség!" H. Jackson Brown

internet-munka-siker.hupont.hu

58. Tyukodi Általános Iskola

► "Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája" Szent-Györgyi Albert

tyukodipajtas.hupont.hu

59. POÉN!

► Aztamindenségit! Isten hozott az L$P talkshowban! Itt személyes élményeinket és tippeket írunk le adott témákkal kapcsolatban :)

tvmec.hupont.hu

60. Olvasónaplók

► Áltános iskolai és Középiskolai kötelező olvasmányok rövid összefoglalói

olvasmanynaplo.hupont.hu

61. Internetes munka

► Az álmaid nagyságának megfelelő jövedelem! Csináld most! Ha nem ezzel, akkor mivel? Ha nem most, akkor mikor? Vagy, majd később? Itt jelentkezhetsz: http://www.otthonimunka.biz/katimama http://www.downliner.hu/H-27687

magdakkati.hupont.hu

62. Családi ház építés,felújítás,bontás,vályogház felújítás

► Kőművesmunkát vállalok,vállalunk,több éves tapasztalattal.

komuves-komuves.hupont.hu

63. ENERGIA TANÚSÍTVÁNY HAJDÚBÖSZÖRMÉNY KÖNYVELŐ HAJDÚBÖSZÖRMÉNY

► energiatanúsítvány igazságügyi ingatlanszakértő, értékbecslő, energiatanusítvány, könyvelő, adótanácsadó, ingatlanvagyon értékelő, mezőgazdasági támogatások

ingatlanszakerto.hupont.hu

64. OKJ kozmetikus képzés - InnoDerm - a megújuló bőrért

► Államilag elismert Okj-s kozmetikus szakképzés - Europass nemzetközi bizonyítvánnyal. 3D szempilla hosszabbítás tanfolyam- sminktetováló tanfolyam. Felkészítés a kozmetikus szakvizsgára

kozmetikus-kepzes.hupont.hu

65. DZSÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

► 3 év után O.O

szeri.hupont.hu

66. Család és bababarát szállás Siófokon a Kinga-apartmanban!

► Kiadó igényes - család és bababarát - apartmanok 4 személy részére Siófok centrumában.

kingaapartman.hupont.hu

67. Hidraulika és pneumatika

► Hidraulika és pneumatika tantárgy feladatok 2019

pneumatika.hupont.hu

68. Üvegmosdó Gumimosdó Különleges mosdók

► Gumimosdó csak nálunk! Üvegmosdó Kristálymosdó Alumix-mosdó TeknoForm-mosdó Pert-mosdó PlxEvolution-mosdó Minden jog védve! E-mail: uvegmosdo.gumimosdo@gmail.com

uvegmosdo-gumimosdo.hupont.hu

69. Adlerburg sheltie, koronás és merino tengerimalac tenyészet

► A tenyészet kizárólag hosszúszőrű fajtákkal foglalkozik!

adlerburg.hupont.hu

70. BRUTAL BIKES Kft.

► Gépjármű szerviz. Számítástechnikai eszközök szervizelése, értékesítése.

brutalbikes.hupont.hu

71. Gyulai Termál FC 2005

► Hirdetések Edzések Képek

termalfc.hupont.hu

72. SZÉP KÉPEK , TÁJAK

► VIRÁGOK , ÁLLATOK , KÜLÖNFÉLÉK

beladesign.hupont.hu

73. PetiPapa090 Minecraft

► Üdv a honlapomon!

zspeti.hupont.hu

74. Egészséges termékek webáruházból YESSPLUS Vass Erika

► Az orvos orvosolgat, de a természet az, amely meggyógyít! Ebben segít a YESSPLUS!

joletegeszseg.hupont.hu

75. Prita

► Biztosítás - Hitel - Ingatlan egy helyen!

prita.hupont.hu




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 5
Heti: 360
Havi: 997
Össz.: 46 728

Látogatottság növelés
Oldal: Magunkról
SzívHang Kórus - © 2008 - 2025 - szivhangkorus.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »