SzívHang Kórus

A SzívHang Kórus 2001-ben vegyeskarként alakult, a Fejér megyei Bodajkon, egyházi felhívásra. Alapító tagja, s azóta is karnagya, Kovácsné Nagy Márta. 2006-óta egyesületként működünk. Célunk a zene szeretetének továbbadása, a kultúra terjesztése.

Az év vége felé járunk. Jó visszaemlékezni az idei történésekre:

A januári farsangi bálunk nagyon jól sikerült.

Sajnos a "születésnapi" koncertünket kétszer is elmosta az ár. Kiöntött ugyanis a móri folyó - ami igazából egy patak, normális körülmények között - és nem tartottuk ildomosnak, hogy mi mulatozzunk, amig több embertársunk igen nehéz helyzetben van.

Fogadtuk Erdélyből, Zágonból a testvér kórusunkat, akikkel Tatabányán az élményfürdőben tölthettünk el egy kellemes napot, majd együtt vacsoráztunk itthon, júliusban.

Augusztus végén Móron voltunk egy kórus találkozón, nagyon jól éreztük magunkat.

Szeptemberben meghívtak bennünket Rácalmásra a tökfesztiválra. Ez egy egész napos rendezvény volt, nagy kirakodóvásárral egybekötve.

Októberben Bodajkon a "Zene napja" kapcsán meghívtuk a móri nemzetiségi énekkart egy közös koncertre, ahol a "Csiporka" a mesesziporka - kórustagjainkból alakult 2 tagu csoport - is szerepelt, nagy sikerrel.

November 28-ra meghívást kaptunk Pátkára, az Adventi koncertre, amire a katolikus templomban kerül sor.

Decemberben itthon is lesz hangversenyünk, adventi és karácsonyi énekeket fogunk interpretálni.

Szeretnénk felhívni az érdeklődők figyelmét, hogy szívesen látunk új tagokat, korra és nemre való tekintet nélkül. Egyetlen követelmény van, tudjon az illető énekelni.

Jelentkezni lehet az "Elérhetőségeink" menüpontban megadott személyeknél.

Újabb év kezdődött. A 2011-es.

Már túl vagyunk a farsangi bálunkon. Ez most nem sikerült olyan jól, mint máskor, mert sokan hiányoztak a tagok, és a közönség soraiból is.

A helyi "Karitász" szervezésében február 12-én volt egy farsangi összejövetel, ahova szereplőként - és persze résztvevőként is - meghívtak bennünket. Ez a műsor már viszont nagyon jól sikerült, mivel az előzőleg hiányzó társaink, most meg tudtak jelenni.

2011. május 15-én megtartottuk születésnapi koncertünket. Ez a 10. évforduló, így megadtuk a módját az ünneplésnek. Hála a jó Istennek, minden remekül sikerült. Teltházas terem előtt énekeltünk. Igazán nagy sikerünk volt.

Anyák napja alkalmából felléptünk itt a városban és a csókakői Idősek Otthonában. Ezek az alkalmak is jól sikerültek.

Július 1-én családi napot szerveznek a fent említett intézményben, ahova szintén hivatalosak vagyunk.

Július 2-án pedig - a várossá avatás 3. évfordulóján - kórusunkat is meghívták az ünnepi műsorban történő részvételre.

Augusztus végén páran a tagok közül ellátogatunk Zágonba (Erdély), mert az ott megrendezendő kórustalálkozóra mi is hivatalosak vagyunk.

Elutaztunk, és nagyon jól éreztük magunkat. Többek véleménye szerint a 8 tagú kamarakórusunk - a karnagyunk nélkül - kiválóan szerepelt.

Október 29-én volt egy szigetszentmiklósi stúdió által készített CD felvételünk. Három hét múlva már hallgathatjuk is, amit Ő felvett tőlünk. Én - a kórus egyesület elnöke - leborulok tagtársaim előtt, olyan nagyszerűen énekeltek, s viszonylag rövid idő alatt be tudtuk fejezni a felvételt. Mindenkinek óriási köszönet ezért.

Újabb év kezdődött, a 2012-es

Januárban - mint mindig - megtartottuk a farsangi mulattságunkat, ami az idén is nagyon jól sikerült

Két koncertet terveztünk a tavasz idején, de mára kiderült, hogy összevontan kell megrendeznünk ezeket.

2012. április 22-én vasárnap 16 órakor tartjuk meg a születésnapi hangversenyünket, melyen egyben a CD bemutatójára is sor kerül. A meghívó a Bodajk Tv képújságjában is olvasható lesz. Mindenkit nagy szeretettel várunk. Megvásárolható lesz a DVD és CD is, ami tavaly októberben készült, 1000 Ft-os darabáron. Akinek esetleg nem jutna, annak megrendelését felvesszük, és 1-2 héten belül elkészíti számunkra a stúdió. Mindenkit nagy szeretettel várunk!




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. SATVEDA

► IGAZTUDÁS

sadvidya.hupont.hu

2. Sztárok Oldalai

► Miley Cyrus, Hannah Montana, Justin Bieber, Avril Lavigne, Selena Gomez, Hilary Duff, Beyonce, Shakira, Leonardo Dicaprio, H2O Sellőmesék, Ashley Tisdale, Demi Lovato

sztar-oldalak.hupont.hu

3. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199,

szervizkozpont.hupont.hu

4. Szervezetfejlesztés Mesterfokon!

► Kasza Tamás összesen 25 éve a szervezetfejlesztés területén mozog. Új könyve több mint ezer vállalkozót segített, hogy megértsék a szervezetfejlesztés sorrendjét, és pontos alkalmazását.

szervezetfejlesztes.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

4. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

5. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

6. Eperjes

► Eperjes község Szentestől 26 km-re, Csongrád megye északkeleti részén, a Békés megyei határ mentén terül el.

eperjes.hupont.hu

7. Eredetiségvizsgálat Kft. Tel.:06-70-363-32-17, 1135 Bp. Tahi u 87.

► Előzetes bejelentkezés esetén akár fél órán belül elkészítjük eredetiségvizsgálatát. Tel.: 06-1-788-29-74, 06-1-349-66-79, 06-70-363-32-17. Nyitvatartásunk: H-P.: 07-16-ig

eredetvizsga.hupont.hu

8. ENERGIA TANÚSÍTVÁNY HAJDÚBÖSZÖRMÉNY KÖNYVELŐ HAJDÚBÖSZÖRMÉNY

► energiatanúsítvány igazságügyi ingatlanszakértő, értékbecslő, energiatanusítvány, könyvelő, adótanácsadó, ingatlanvagyon értékelő, mezőgazdasági támogatások

ingatlanszakerto.hupont.hu

9. EREDETVIZSGA Miskolc, Soltész N. K. 108. Telefonszám: 06-30/239-2954

► Műhelyem a Belvároshoz közel, a jól megközelíthető helyen található, a vállalkozók utcájában.

eredetvizsgamiskolc.hupont.hu

10. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

11. LÉNÁRT ÉVI JÓSNŐ MÁGUS MESTER,SPIRITUÁLIS OKTATÓ ÍRÓ

► SZERETETTEL ÜDVÖZÖLLEK!!!

josdatanya.hupont.hu

12. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

13. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

14. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

15. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

16. RÉSZECSKESZŰRŐ-TISZTÍTÁS-SZÉKESFEHÉRVÁR-REGENERÁLÁS-DPF-SZERVIZELÉS.ADBLUE

► 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR SZÁRCSA ÚT 32. BOSCH CAR DPF SZERVIZ--DIESEL gépkocsi DPF-FAP.HDI-AbBlue-SCR- AUTÓK SPECIÁLIS ALKATRÉSZEK FELÚJÍTÁSA. -06-20-9-223-241-

horpicar.hupont.hu

17. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

18. Autómentő tréler bérlés Budapest

► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!

trelerberles.hupont.hu

19. BRUTAL BIKES Kft.

► Gépjármű szerviz. Számítástechnikai eszközök szervizelése, értékesítése.

brutalbikes.hupont.hu

20. Tyukodi Általános Iskola

► "Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája" Szent-Györgyi Albert

tyukodipajtas.hupont.hu

21. Olvasónaplók

► Áltános iskolai és Középiskolai kötelező olvasmányok rövid összefoglalói

olvasmanynaplo.hupont.hu

22. Internetes munka

► Az álmaid nagyságának megfelelő jövedelem! Csináld most! Ha nem ezzel, akkor mivel? Ha nem most, akkor mikor? Vagy, majd később? Itt jelentkezhetsz: http://www.otthonimunka.biz/katimama http://www.downliner.hu/H-27687

magdakkati.hupont.hu

23. FASOR VENDÉGHÁZ

► Olyan környezetet biztositunk,ahol szivesen eltöltenél pár romantikus napot,...egy hétvégét....

balcsiszallas-fasor-panzi.hupont.hu

24. DZSÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

► 3 év után O.O

szeri.hupont.hu

25. Hidraulika és pneumatika

► Hidraulika és pneumatika tantárgy feladatok 2019

pneumatika.hupont.hu

26. Üvegmosdó Gumimosdó Különleges mosdók

► Gumimosdó csak nálunk! Üvegmosdó Kristálymosdó Alumix-mosdó TeknoForm-mosdó Pert-mosdó PlxEvolution-mosdó Minden jog védve! E-mail: uvegmosdo.gumimosdo@gmail.com

uvegmosdo-gumimosdo.hupont.hu

27. Adlerburg sheltie, koronás és merino tengerimalac tenyészet

► A tenyészet kizárólag hosszúszőrű fajtákkal foglalkozik!

adlerburg.hupont.hu

28. Szerelmes idézetek!!! <3

► Szívből szeressétek egymást!! (szívem érzéseit írom le)

zsancibaba.hupont.hu

29. SZÉP KÉPEK , TÁJAK

► VIRÁGOK , ÁLLATOK , KÜLÖNFÉLÉK

beladesign.hupont.hu

30. Így neveld a sárkányodat!

► Ezen az oldalon találhatsz sárkányfajtákat, képeket.

igy-neveld-sarkanyod.hupont.hu

31. Prita

► Biztosítás - Hitel - Ingatlan egy helyen!

prita.hupont.hu

32. Hajtsa vízzel autóját!

► "Ingyen benzin"

vizauto.hupont.hu

33. Miley Cyrus,Emily Osment,Jason Earles,Mitchel Musso,

► Itt mindent megtudhatsz a kedvenceidről:Miley Cyrusról,Emily Osmentről,Jason Earlesról és mindenkiről aki szerepel a Hannah Montanában!:)ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉs Most új sztárok a weblapon indul a JONAS őrület!!!:)Demi Lovato,Selena Gomez is itt lesz!

miley-ray-cyrus.hupont.hu

34. Tiens egészség megőrzés-szebb jövő

► Tienssel szebb életed,szebb jövőd lehet. Ajánék út Kínába!

jobbsorsteremtes.hupont.hu

35. Arany Ékszer Webáruház Blog www.aranyekszerek.com

► Remélem sikerült ékszer témekörben egy érdekes és sok információt tartalmazó blogot készíteni. A bal oldali menüben több témát is kiválaszthatunk.

fulbevalo.hupont.hu

36. Pempi

► Pempi

dementor.hupont.hu

37. Egyedi Fényfüzérek

► Csodálatos fényfüzérek szint visznek az életedbe.

fenyfuzer.hupont.hu

38. peak

► Autót, motort vagy pénzt szeretnél?

peak.hupont.hu

39. TESZTBAZÁR

► www.tesztbazar.hupont.hu

tesztbazar.hupont.hu

40. Masszázs

► Svéd masszázs - Thai talpmasszázs - Illóolajos masszázs

jmasszazs.hupont.hu

41. Köztartozás, tagikölcsön, könyvelési anomália?

► Problémás cégek átvétele! Tel: 06 20 255 8557

cegadasvetel.hupont.hu

42. Samsung S5230

► Csak az ami a samsung s5230-hoz tartozik

samsungstari.hupont.hu

43. Mancsos Pötyi Webe

► Ez egy kezdő weboldal,hétköznapi témákkal,hétköznapi embereknek. :D

mancsospotyi.hupont.hu

44. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

gjanos.hupont.hu

45. SPARTA77 Net - Daftar Judi Slot Online Terpercaya dan Mudah

► Bersama situs SPARTA77 ini, Anda dapat memainkan permainan Judi Slot Online dengan Mudah dan juga murah.

slotgameonline.hupont.hu

46. Il Mio J&G Caffé

► Családi vállalkozásunk 2008 óta foglalkozik minőségi kávé forgalmazásával.Célterületünk szállodák, éttermek, kávézók, igényes magánszemélyek.Kapcsolat:ilmiocaffe@gmail.com Telefon: +36 30 933 4707

ilmiocaffe.hupont.hu

47. ATLAS CSIKSZEREDA MIERCUREA CIUC

► EXECUŢIE SI PROIECTARE INSTALATII APĂ, GAZ,TERMICE.Construcţii edilitare, construcţii case la cheie.Canalizare.Lucrări de terasamente. Sapaturi. VIZ ,GÁZ, FÜTÉSSZERELÉS. TERVEZÉS.ÉPITKEZÉS.CSATORNÁZÁS.GÉPIÁSÁS. TEREPRENDEZÉS.FÉMKONFEKCIÓ.

atlasvizgaz.hupont.hu

48. NATURABARLANG Egészségcentrum

► "Test gyógyulása, test - lélek harmóniája, lélek nyugalma"

naturabarlang.hupont.hu

49. XOCAI AZ EGÉSZSÉGES, ANTIOXIDÁNS CSOKOLÁDÉ.. Welcome to the World of Xocai!

► Nassolj.... lelkiismeretfurdalás nélkül.................................... Snack without remorse...:)

xocai.hupont.hu

50. REMÉLEM JÓL FOGOD ÉREZNI MAGAD NÁLAM

► Tőletek kaptam ez, meg az. Mindenféle az életből. 2009. február 1.-én kezdtem

toletekkaptam.hupont.hu

51. Flavon Max Klub

► Hogy az egészség természetes legyen ! Egészség és Siker!

flavonmax.hupont.hu

52. Cms Design

► Cms Rendszerekhez sablon készítés,Joomla , e-1007,drupal és még sorolhatnám.

cmsdesign.hupont.hu

53. BURKOLAS,FESTÉS,KŐMŰVES,BUDAPEST TERÜLETÉN!!!!!!

► SZOBAFESTÉS,BURKOLAS,KŐMŰVES,BP,EGÉSZ TERŰLETÉN

lakasfelujitaskomuves.hupont.hu

54. TKR Cégirányítás, Vállalatirányítás szinte ingyen és majdnem azonnal.

► A rendszer bármilyen vállalkozás ( cég, magánszemély ) számára ajánlott, legyen az termelő, gyártó, kereskedő, vendéglátó, szolgáltató vagy akár mindegyik is ill. egyik sem . Az egyes típusok kimondottan magánszemélyek számára ( HOME ) is készültek.

banjozsef.hupont.hu

55. Barkácsolók kiskert-tulajdonosok figyelem!!!

► Új kisgépek,barkácsgépek,barkácsszerszámok magánszemélyeknek és kiskereskedéseknek eladók. 2 év garanciával!!

nemethimrene.hupont.hu

56. Kovács Zsóka író,költő

► Szívünkben él a gyermek!

kovacszsoka.hupont.hu

57. Brutál chat

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

brutalchat.hupont.hu

58. TWILIHT FAN SITE

► itt mindent megtalálsz ami a twilightal kapcsolatos

twilightnewmoon.hupont.hu

59. Sétakocsikázás

► SÉTAKOCSIKÁZÁS PÁPÁN ÉS KÖRNYÉKÉN.ESKÜVŐI HINTÓ CSAK NEKED!HA ROMANTIKÁZNI SZERETNÉL KEDVESEDDEL,VAGY CSAK VÁGYSZ EGY KIS KIKAPCSOLÓDÁSRA,AKKOR JÓ HELYEN JÁRSZ!

hinto.hupont.hu

60. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► ÜDVÖZLÖM:

boszab.hupont.hu

61. PAPAMACI-AZAZ ÉLETEM SZERELME - FOREVER LOVE- NAPLÓ - 2009 december-

► Itt tudhatja meg a világ, hogy valóban van igaz, és örök szerelem..., aki nem hisz benne, annak ajánlom, olvassa el ezt a weboldalt..!! 2009.december , szerző: Kovács Yvette - utolsó bejegyzés: 2010.február 24.

yvette-papamaci.hupont.hu

62. Tehnika

► Szatelit!Internet!

barsi.hupont.hu

63. Logopédia és gyógypedagógiai fejlesztés!

► A Cica- családi napközi szakembereik különböző területeken és korosztályokkal szerzett tapasztalata révén sokféle képességfejlesztő foglalkozással, szabadidős programmal várjuk a gyermekeket és a szülőket.

cicacsaladinapkozi.hupont.hu

64. SEMJÉNI KISBÍRÓ

► Életképek Kállósemjénről és egyéb jegyzetek

kisbiro.hupont.hu

65. Kata Kert - Bútor különleges kerti bútorok és kerti játékok kivítelezője!!!

► "Ön megálmodja és mi elkészítjük" Kata Kert - Bútornál igényes és egyedi kerti építményeket talál. Szeretünk maximálisan megfeleni vásárlóinknak, rugalmasan kezeljük az egyedi kéréseket törekedve a lelkiismeretes és kíváló mukára kedvező áron.

katakertbutor.hupont.hu

66. Tudja Ön, hogy a mobilház minek köszönheti népszerűségét?

► Nem tudja, hogy családi házat vásároljon vagy az egyre népszerűbb mobilházat? Magas albérleti díjat fizet? Nem tudja lakásának hitelét, rezsi költségeit fizetni? Segíthetek?

mobilhaznepszerusege.hupont.hu

67. Varázsdada, helyben segít!

► Fejedrenőtt? Nem fogad szót? Nehéz kimozdulni? Öntörvényű? Kétségbeestél? Vitatkozol? Harcolsz? Eleged van? Van segítség, ráadásul helyben! Nem kell utazgatni, időre menni. Otthon, gyakorlatban segítek!

varazsdada.hupont.hu

68. Társalgunk,ismerkedünk,kötetlenül!

► Szép napot Kedves Látogató!Nézz be hozzánk,chatelj,imerkedj,köss barátságokat,flörtölj,mind ezt kultúrált kereteken belül,jó társasággal,jó hangulatban!

ironboy.hupont.hu

69. Sztárok botrányaik.

► Az oldal sztárok rol szól és hogy milyen botrányaik voltak vagy vanak.Vagy esetleg jó dolgok. :)

sztaroktortenetei.hupont.hu

70. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

opel-miskolc.hupont.hu

71. Music Chanel a zene világa

► itt megtalálhatod a xxi. század legjobb klipjeit, zenéit

musicchanel.hupont.hu

72. Ez-Jó-Neked

► ÜDVÖZÖL ILONA! GYERE HOLNAP IS,ITT MEGTUDHATOD! MIT? MIRE? MIÉRT?

itt-megtalalod.hupont.hu

73. Földi Gyöngyi: Mesterem a gyermekem

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

egeszseg-harmonia.hupont.hu

74. Zsófi Turisztikai Webportálja

► -

utazzvelemszjharom.hupont.hu

75. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

mosogepszerviz.hupont.hu




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 10
Tegnapi: 5
Heti: 364
Havi: 1 001
Össz.: 46 732

Látogatottság növelés
Oldal: Híreink
SzívHang Kórus - © 2008 - 2025 - szivhangkorus.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »